2009.07.03.
- Én
a hõs!
Kéne írjak valamit de
. Nem történik
semmi.
Pontosabban világvége idõjárás
szakad a nyakunkba. Azt mondják tök jó helyen
vagyunk mert a tengerszint emelkedése nem érint
minket
stb. Akkor viszont mi van, ha özönvíznél
megtelik a lavor amiben csücsülünk?
Múltkor olyan ricsaj kerekedett, hogy gondoltam - Na végre
itt az utolsó felvonás! Aztán csak nyomatta
keményen, de egy szinten megragadt. Kimentem hát
a teraszra mondom beszélek már a góréval
egy kicsit, úgy is régen dumáltunk egy jót.
Felnézek az égre -a filmekben így láttam-
és mondom: Szia! (Nem is olyan régen, mikor legutóbb
nagy bölcsen lesújtott rám pusztán okítási
céllal, összetegezõdtünk ) Szóval
mondom - Szia! Most vagy szakadjon szét minden, vagy hagyjuk
ezt a viccelõdést.
Semmi válasz! Vagy csak a jeleket olvasom sehogy? Nem tudom,
de azóta is önti az áldást. Tegnap töprengek,
eszembe jutott, hogy biztos arra vár, hogy jól eláztasson,
mivel cselesen kocsival nyomtam az elmúlt hetekben. Na,
- legyen meg a te akaratod - éppen a városba voltam
motorral és eleredt. Essünk túl rajta. Nem
vártam meg míg csitul, nekiindultam. Nem mondom,
hogy ez volt életem legnagyobb elázása, de
azért kaptam rendesen. Csak úgy polóba-farmerba,
nem ám esõruha.
Mire hazaértem ronggyá áztam, de büszkén
mosolyogtam, mint szûzlány a bálba. Megtörtént.
Kiálltam a próbát. Méltó vagyok
a napsütésre, akárki láthatja.
Most várom az eredményt és csak azért
írtam le ezt, hogy mindenki nekem legyen mérhetetlenül
hálás a jó idõért, valamint,
hogy többször visszautalhassak majd eme hõstettemre,
amivel megváltást hoztam a motorosok nagy nemzetségére.
Talán még egy szobrocskát is készítenek
majd rólam. Valami hasonlót: